"Az Egészséges Látás meghatározása nem más, mint a mindennapos általános látásminőség javítása, illetve a szem egészségének hosszú távú megőrzése - egyszerűbben fogalmazva: a jó látás biztosítása most és a jövőben egyaránt."
Aki szeretne kontaktlencsét hordani, a Szabolcs Optikában szemész szakorvos vizsgálata alapján dönthet emellett: a kontaktlencsék - még az egynapos, sőt a dioptria nélküli színes lencsék is - egészségügyi eszközök, amelyeket kizárólag hozzáértő szakember (szakorvos, kontaktológus) tanácsa alapján, szemvizsgálatot követően lehet használni.
Látótér vizsgálat során megállapítjuk a beteg látóterének egyes részei milyen erősségű fényt képesek észlelni. Látótérnek a tér azon részét nevezzük, amelyről a mozdulatlan előre tekintő szem ideghártyájára inger érkezik. A vizsgálat mindig egy szemes, jobb majd bal szem.
Vizsgálata két részre tagozódik:
Javasoljuk ellenőrizze látását, látóterét otthon jobb ill. bal szem letakarásával. Ha lényeges változást tapasztal az előző eredményhez képest vagy ha a két szeme között nagy az eltérés érdemes szemészeti vizsgálaton részt venni, ahol fény derülhet a kezdődő, de még javítható, gyógyítható eltérésekre.
Szemünk a világosság és színkontrasztok alapján különbözteti meg, ismeri fel a tárgyakat. A színtévesztők színkontraszt érzékenysége kisebb az ép színlátókéinál. Ezért kevesebb részletet tudnak felismerni környezetükben. Az információvesztés a színérzékeléskor rontja az életminőséget, rontja az információ feldolgozás biztonságát, és ezeken keresztül negatívan befolyásolja a felismerés reakcióidejét. Színtévesztést korrigáló szemüvegeinkkel a színlátás jelentősen javítható, enyhébb esetekben normálissá tehető.
A szürkehályog szűrés pupilla tágítás után réslámpa és szemtükör használatával törénik.
A Zöld hályog szűrést korszerű technológiával történik, Non Contact Tonometerrel. Ez napjaink leglágyabb léglökésével, automatikus beállítással működő szemnyomás mérő készülék. A műszer nem érintkezik a szem elülső felszínével, ezért a fertőzés veszélye kizárt, és fájdalommentes.
Rendeljen Medivue kontaktlencsét email-ben. A megrendelt termékeket Magyarországon belül kipostázzuk.
Árajánlat kérés / rendelés:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kellemes környezetben, innovatív műszerekkel, teljeskörű szolgáltatással várjuk tisztelt ügyfeleinket.
Dr. Szabó Irén
szemész szakorvos és kontaktológus
Időpont egyeztetés:
Tel.: 42/ 400-154